Beavatottak, Elfajzottak! Megváltozott az Allegiant címe!


Meglepő hír érkezett ma, ilyen talán még sosem volt. A Beavatott trilógia filmesei megváltoztatták ugyanis a befejező film címét!


Ahogy azt már megszokhattuk, a Beavatott trilógia utolsó kötetében két film készül. Ám arra nem számíthattunk, hogy ez címváltozással párosul. Eddig a két film Allegiant, Part 1 és Allegiant, Part 2 volt. Most azonban kiderült, a harmadik része címe Allegiant lesz, ahogy a könyvé is, a negyedik film viszont új címet kap: Ascendant, azaz Befolyásos/Felemelkedő.

Az MTV emellett új szlogeneket is nyilvánosságra hozott. Az Allegiant szlogenje: Zúzd szét a világod határait, az Ascendanté pedig "A vég nem az, amire számítanál". 

Utóbbival kapcsolatban maga az írónő is elmondta, hogy ez valószínűleg több változtatást is jelent a történetben. Ezzel együtt a filmesek azt ígérik, hogy a világ kitágul majd az utolsó résszel. 

A két plakát a két filmhez, immáron az új címekkel:


Oszd meg Google Pluson

A szerző: Deszy

Deszy a bloggerkedést fanfictionökkel kezdte, azután hamar más területre nyargalt. Jelenleg könyves blogot vezet, Cassandra Clare rajongói oldalát, előzeteseket feliratoz, és próbál képben maradni a kedvenc színészei és sorozatai tekintetében is.
    Blogger Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése